A tenger óriásai

A tenger óriásai

A nagy tengeri állatokkal sosem unalmas dolog találkozni élőhelyükön. Jacques de Vos fényképész cetfélék iránti szeretete fiatal korában kezdődött. Vasárnaponként mindig újabb tengeri élővilágról szóló könyveket vett ki a könyvtárból. Régi szenvedélyének köszönheti mostani munkáját. A nagy tengeri állatok fényképezése és filmezése mellett búvártúrákat is szervez. Nemrég a sarkvidékre utazott, hogy LUMIX S1 gépével a kardszárnyú delfinek és bálnák életét dokumentálja. „A LUMIX S1 képérzékelője nagy és bámulatosan működik gyenge megvilágításnál. Ez a norvég sarkvidéki télben létfontosságú tulajdonság, mert enélkül, mivel a nap nem süt, igen nehéz fényképeket készíteni.”

Pontosan nem is tudja, mikor szeretett bele a tengerrel kapcsolatos dolgokba. „Talán apám tengerészeti munkájával lehet kapcsolatban, amelynek köszönhetően mindig tengerközelben laktunk.” A cetfélék mindig is foglalkoztattak. „Amellett, hogy egyszerűen önmagukban is bámulatosak, még rendkívül intelligens és önzetlen lények is. Ráadásul sok tekintetben hasonlítanak az emberre. Felcsigázott a gondolat, hogy egy emlős állat a végtelen víz felderítetlen mélyén éli az életét.”
Akárhányszor is találkozott már ezekkel az állatokkal, máig izgalmas számára a merülés. „Minden alkalom más és más, ezért megunhatatlan! A sarki szabadmerülési expedíción hozzám csatlakozók sokszor csodálkoznak az övéket is meghaladó izgatottságomon, mert azt gondolták, ennyi év után ez nekem már rutinszerű. Az élmény mindig olyan tiszteletet ébreszt, amelyet nehéz fényképekkel és videókkal megragadni és bemutatni.”
Kedvenc tengerlakója a kardszárnyú delfin. „A tengerek delfinjeinek legméretesebb képviselői a táplálkozási lánc csúcsán helyezkednek el, családstruktúrájuk rendkívüli összetettségű, a legkülönfélébb módon kommunikálnak, vadásznak és szerveződnek, ráadásul gyönyörűek is! Mivel a Föld legelterjedtebb gerincesei közé tartoznak, minden más állatnál jobban képviselik az evolúció csúcsteljesítményét, és ebben intelligenciájuk is fontos szerepet játszik.”
Reméli, hogy fotóival és videóival hozzájárulhat a tengeri élővilág megőrzéséhez. „Mi, emberek valósággal helyrehozhatatlan kárt okozunk a tengerek és a bennük lakók számára, a parányoktól egészen az óriási cetfélékig.

Felfoghatatlan tragédia, hogy jelenleg a kardszárnyúak és rokonaik nevezhetők a Földön a legszennyezettebb tengeri élőlényeknek. Az elpusztult példányokon az utóbbi években végzett boncolások alapján a valaha feljegyzett legtöbb poliklórozott bifenil (PCB) található bennük. A PCB ember által készített szerves vegyi anyag, amelynek a legkülönfélébb káros hatásai vannak.”
Jacques a kardszárnyúak viselkedési szakértőjének minősül. „Tudományos érdeklődésem és eredményeim középpontjában ezeknek az állatoknak az összetett kommunikációja áll. A fejlődő technológiának és a nagy mennyiségű adat rögzítési, elemzési és feldolgozási módszereinek köszönhetően kissé szélesednek az ismereteink ezen a területen. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy kommunikációjuk megfejtésétől még távol állunk.”
Az elmúlt néhány évben LUMIX fényképezőgéppel fényképezi és filmezi a víz alatti életet. „Első LUMIX gépem a GX85 volt. Micro Four Thirds gépként videóminőség és képstabilizálás tekintetében rendkívül meglepett, ezért „From the Shadows” (Az árnyékból) díjnyertes rövidfilmem legtöbb minőségi mozgóképfelvételét ezzel készítettem. Az S1 termékcsalád egyszerűen fantasztikus. Rendkívül sokat segít a munkámban a nagy képérzékelő és a gyenge megvilágításnál mutatott hihetetlen teljesítmény mellett a nagy kamerasebesség, a 4K videó és a nagy bitsebességű videó (ami a színkorrekció miatt fontos). A csúcsminőségű filmek készítéskor a beépített képstabilizáló szintén nagy áldás. A legutóbbi időkig egy hajón nem lehetett stabilizált videót készíteni giroszkópos állvány nélkül, így az ember viszont sok fotózási alkalmat elszalaszt. Nagyon szeretem az S1 állóképeinek küllemét is. Remekül néznek ki az elkészült nyers felvételek. Mindent egybevetve nagyon figyelemre méltó!”

Jacques de Vos

Jacques de Vos

Jacques de Vos víz alatti fényképész, operatőr és filmkészítő, aki a tengerek és a búvárkodás iránti szenvedélye nyomán került a pályára, felderítve az Atlanti- és az Indiai-óceánt a dél-afrikai Fok-félsziget körül. Szabadmerülést végez az óceánok ismeretlen mélységeibe, ahol mindenről csodás felvételeket készít a hínárerdőktől az olyan nagy tengeri állatokig, mint a kardszárnyú delfin, a hosszúszárnyú bálna, a delfin és a cápa. Amellett, hogy neves díjakat szerzett médiamunkáival és filmjeivel, az Arctic Freediving (sarkvidéki szabadmerülés) alapítójaként és társtulajdonosaként a norvég sarkvidéki expedícióknak köszönhetően a kardszárnyúak magatartási szakértőjévé is vált, valamint egész évben szakít időt a bámulatos cetfélékkel kapcsolatos kutatásokra. Jacques munkáit világszerte közölték folyóiratok és könyvek, és olyan szervezetek operatőre volt, mint a BBC, az Epic TV és a Red Bull. Vegyészmérnöki diplomája mellett Jacques egyben szabadmerülési oktató, könnyűbúvár-oktató és hivatásos sofőr.

Itt keresheti fel profilját