Tánc a fekete fényben

Tánc a fekete fényben

A Madridban élő Jorge Alvariño reklám-, szórakoztatóipari és celebfényképész. Megrendelője például a HBO és a Netflix. „A reklámkampányokhoz és mozifilmekhez készített felvételekre legtöbbször 5 perc jut a szereplőkkel. Ennyi idő alatt kell elkészítenem a megrendelő promóciójához szükséges összes képet, még pedig tökéletesen.” Nemrégiben egy LUMIX S1R modellt próbált ki egy olyan fotózáson, ahol festett modellek álltak UV fényben. „Sokszor fotóztam már UV fényben, de olyan minőséget, amit most az új LUMIX S1R biztosított, még sosem sikerült elérnem.”

A LUMIX S1R fényképezőgépet a LUMIX bemutatóakciója keretében próbálta ki. „A Panasonic szabad kezet adott annak eldöntésében, hogyan történjen a próba. Az UV fényben fotózott táncos tökéletesen meg tudta mutatni a készülék képességeit. Más sok éve dolgozom UV megvilágítással, de ilyen dinamikus képeket korábban sosem tudtam készíteni. Azzal, hogy egy ilyen problémás megvilágításban fotóztam, a LUMIX S1R sokoldalúságát akartam megmutatni. Emellett a sminkhez választott szélsőséges színek is demonstrálták a LUMIX S1R exponálhatóságát, dinamikatartományát és érzékenységét (még magas ISO értékek mellett is).” Ehhez a fotózáshoz nem volt könnyű gépet választani. „Spanyolországban csak egyetlen Broncolor UV-módosító bérelhető.

Txomin (TxLab) készüléke volt a másik, hogy két UV vakuval fényképezhessünk. Fényképezéskor a legnehezebb az volt, hogy jó helyen legyen a fókusz, valamint megragadni a táncos mozdulatait. Sok kép készült automata fókuszálással, míg mások manuális fókusszal.” A kívánt hatás elérésére a sminkmester, Lolita fekete festékkel alapozta le a táncost, hogy a bőre UV fényben ne látsszon. „Ezután a fotózás közben ecsetekkel, fogkefékkel és kézzel további festékrétegek kerültek fel a végül kialakuló csodás látvány létrehozására. Tökéletes szinkronban dolgoztunk – ő a sminken, és a fényképezésen. Végig nagyon szórakoztató volt!”

Az állóképek pontosan megfeleltek az elvárásoknak. „Korábban igen sokszor csináltam már ilyesmit, így pontosan tudtam, milyen hatást szeretnék elérni. A legérdekesebb dolog a fotózás végén történt. Észrevettem, hogy vaku és folyamatos fény is be volt kapcsolva, így felvettünk egy fotósorozatot nyitott UV vakuval, ahogy a táncos ugrált. Ez teljesen improvizált volt, és nagyon jól sikerült. Az élet apró csodája.” A megfelelő eredmény érdekében kétszer négy hosszanti UV fénycsövet használt, elsősorban azért, hogy a sminkmester és a közönség is láthassa a sminket. „UV-módosítós vakukat is használtunk. Ezekkel meglehetősen érdekes volt dolgozni, mert még maximális fokozaton sem láttam a fényt a vaku felvillanásakor – csak azt lehetett látni, hogy a modell sminkje hirtelen világítani kezd. Hiába használtam vakut, mégis nagy ISO értéket és széles blendét kellett beállítani, mert az UV-módosító sok energiát felemésztett. A fénycsíkos felvételekhez nyitott vakut használtam a második redőnyre szinkronizálva, lassú zársebességet, és a végén egy villantást.”  

Alvariño igen lelkesen használta a LUMIX S1R modellt és az 50 mm f1,4 objektívet. „Ez a kombináció példátlan képminőséget, exponálhatóságot, színminőséget, élességet és bokeh hatást eredményezett. Az 50 mm f1,4 egyszerűen a legjobb objektív, amit valaha használtam. Korábban sosem lehettem benne biztos, hogy f1,4 mellett éles a fókusz egy 50 mm-es objektívnél. Portréfotózásnál csak f2 beállításig mertem elmenni, és már ott sem volt elég pontos az élesség. Ennél az 50 mm-esnél ezen nem kellett aggódni. A manuális fókuszállító gyűrű élvezetesen sima működésű és teljesen zárt. Nem csoda, hogy megkapta a Leica tanúsítványt.” A fényképezőgépnek is nagy híve volt. „A LUMIX S1R kezelése nagyon egyszerű, minden éppen a legjobb helyen van, a menü használata könnyű, és a gép is éppen a legjobb méretű. Nagyon jól kitalált gép, amit fényképészek terveztek fényképészek számára. Éreztem, hogy tervező gondolt rám, amikor ezt a szép modellt formatervezte!”

Jorge Alvarino

Jorge Alvarino

Jorge Alvariño, a spanyol reklám- és szórakoztatóipari, kereskedelmi fényképész és LUMIX-nagykövet karrierjét filmforgatási standfotósként kezdte, kifejlesztve saját mozgóképes, atomszferikus és dramatikai stílusát a poszterekre, magazinokba készülő, nagyszabású stábportrék készítésekor. Köztudottan szépművészeti megközelítésű kereskedelmi fényképész, aki higgadtan és rutinosan alakítja ki a stábbal együtt a nyugodt és profi munkavégzéshez szükséges környezetet. Világszerte olyan neves fesztiválok díjnyertesé, mint a SOL, FEROZ, LUX, PLATINO és IMP.

Fényképész: Jorge Alvariño
Smink: Lolita
Modell/táncos: Tati
Fényképészasszisztens: Oscar Pollán

Keresse fel Jorge weblapját